Kerti tó centrum

9789 Sé,
Szabadság utca 3.

Mobil: +3620/4924524

Bemutatkozás

Kert. Csend, egy kis tó, halak, szitakötők.
Halkan csobogó patak, burjánzó növényzet, fecskék. Nyugalom... Álom?
Nézzen körül nálunk, és meglátja, hogy mindez akár az Ön számára is valósággá lehet.

 
     
   
     
A díszállat-eledel és -felszerelési cikk nagykereskedelemben eltöltött hosszú évek után 2001-ben azért alapítottuk meg a kerti tavak létesítésével és felszerelésével kapcsolatos vállalkozásunkat, mert láttuk, hogy egyre többen és többen szeretnének nyugodtan, saját kertjükben, lehetőség szerint mégis vízparton pihenni.

Arra is felfigyeltünk, hogy az ötletadó gondolatot csak keveseknél követték tettek, a többség ugyanis úgy gondolta, hogy számára egy kerti tó teljesen elérhetetlen, megengedhetetlen luxus.

Munkánk egyik legfontosabb gyümölcsének azt tartjuk, hogy ajánlatunkat végiggondolva és segítségünket elfogadva sokan megváltoztatták korábbi véleményüket, és építettek saját maguk, vagy építtettek maguknak reális áron saját kerti tavat.

 

Mitől jó egy tó?
 
A természet közelségének élményét csak szépen kivitelezett, jól felszerelt tó biztosíthatja!

A tóépítéshez nálunk mindent megtalál, a minőségre pedig garanciát jelent, hogy csak és kizárólag olyan terméket kínálunk, amit többször kipróbáltunk már!

Hosszú évek tóépítési tapasztalatából jól tudjuk, hogy a meder kialakításánál mire kell figyelnie, továbbá, hogy milyen méretű és vastagságú fóliát érdemes vennie, mit, s miként kell tennie, ha tartós, igényes partot szeretne.

A gépészeti eszközök, a szűrő, a szivattyú kiválasztásnál szintén segítünk, az általunk forgalmazott -folyamatosan tesztelt - márkákban nyugodtan megbízhat.

Ha kisebb szökőkutat, csobogót, vízköpőt szeretne, nálunk azt is talál, ha pedig sötétedés után kivilágítaná tavát, erre is kínálunk megoldást.

 

Mitől él egy tó?
 
A természet közelségét akkor érezheti igazán, ha tavát élőlényeklakják!

Dönthet úgy, hogy tavába halakat telepít. Mi a legkitartóbb fajtákat,a Koi pontyot és az aranyhalat ajánljuk és kínáljuk, s azt is elmondjuk, hogy mekkora tóban hány példánynak és milyen etetési feltételekkel lehet kényelmes az élete.

Növényből nálunk ötvennél is több fajtából választhat, mocsárzónás, sekély- és mélyvízi, úszó és oxigéntermelő, választékunkban mind-mind megtalálható.

A különféle mocsári és sekélyvízi növények megfelelő összeállításával megteremthető a harmónia a tó és a kert többi része között.

Ha Önt is vonzza ez a harmónia, mindenképpen nézzen körül nálunk!

 




Megosztás
Kerti tó centrum - Magyar